BLOG

Gwyneth Paltrow

26 jún 2016, by Angela in Sztárprofil

A „green living” királynőjeként emlegetik. Persze, nem csak az arcbőre egészségéért csinálja, de felismerte, hogy a legjobb, amit a teste egészségéért tehet az, hogy a lehető legtöbb friss, organikus élelmiszert fogyasztja, valamint nem hanyagolja el a testmozgást. A reggelét egy green smoothie-val kezdi, majd kávézik, és nagyjából csupán ennyi, amit délelőtt fogyaszt. Ami a bőr- és testápolást illeti, az olajokra és szérumokra esküszik, valamint a gyümölcssavas hámlasztásra. Kedvenc gyümölcssavas hámlasztójában apró szemcsék is vannak, mindez persze természetes anyagokból. Neki ez a filozófiája, sok mindenben egyetértek vele, de a bőrradírokban levő szemcsék véleményem szerint előnyösebb, ha műanyagból vannak. Ezeknek a miniatűr részecskéknek ugyanis teljesen sima a felületük, míg a natúr szemcséknek, akármilyen körültekintő eljárással vannak is előállítva, valamennyi rusztikusságuk megmarad, ami mikrosérüléseket idézhet elő a bőrön. Ezt én nem akarom.

Szaunázik és rendszeresen ledörzsöli a testét egy erre való kefével, úgy véli, ez jót tesz a méregtelenítésnek. Részben van csak igaza, a bőrnek nem elsődleges feladata a méregtelenítés (erre megvannak a megfelelő szerveink), de persze az izzadsággal távoznak méreganyagok a testből, tisztulnak a pórusok is, a testdörzsölés pedig serkenti a vérkeringést, ami szintén jót tesz a bőranyagcserének. Az infraszauna hője pedig stimulálja az immunrendszert, tehát a testápolási rutinba valóban érdemes beilleszteni.

Persze, nem lehet, és nem is kell Gwyneth életmódját maradéktalanul utánozni itt a Csallóközben, de az étkezés és a testmozgás fontosságát nem lehet elégszer hangsúlyozni. És nem csak a testünk általános egészsége érdekében, hanem ezzel tesszük a legjobbat a bőrünknek is. A mozgás okozta gyorsabb vérkeringés a bőr anyagcseréjére is pozitív hatással van, több oxigén kering a vérünkkel, és a salakanyagok is könnyebben távoznak. A megfelelő étkezéssel bevitt tápanyagok a bőr szépségének megőrzésében és visszaszerzésében nagy szerepet kapnak. A bőrsejtek is, mint testünk egyéb sejtjei, időről-időre megújulnak, újjáépülnek. Építkezni pedig csak abból tudnak, amit a szervezetünkbe tápanyagként bevittünk!

Ami a kozmetikai kezeléseket illeti, havonta egyszer jár, kedvencei a mikrodermabrázió és a Thermage kezelés. A Thermage kezelés a vélekedéssel szemben nem lézeres, hanem rádiófrekvenciás kezelés. A rádiófrekvencia a bőrfelszín alatt dolgozik, így alakítva át az öregedő, károsodott bőrt bársonyossá, fiatalosan rugalmassá.

Mind a rádiófrekvenciás, mind a mikrodermabráziós kezelés elérhető nálam, a Derm-A-ban.