BLOG

Neked a divat mondja meg, hogy ki vagy?

22 febr 2017, by Angela in Érdekesség, Life

Megmásztam a Kilimandzsárót. Persze, ez nem világszám, 1889 óta néhány százezren megtették ugyanezt. De ezt most én tettem meg, és számomra ez hatalmas teljesítmény. Megmásztam, és a tévhitekkel ellentétben nem “egy ösvény vezet fel”, nem lehet “csak úgy felsétálni”, és nem “visznek fel a guidok”. Minden egyes lépésért és minden egyes lélegzetvételért neked kell megküzdened, és én megtettem. Megtettem olyan dolgokat, amiket azelőtt sosem. Tizenketted magammal aludtam egy 5 fokos hálóteremben, férfiakkal laktam egy szobában, 7 napig volt rajtam ugyanaz a ruha és a zuhanyozást is ki kellett hagynom egy hétig. Igen. Amikor a tisztálkodásra két lehetőséged van: a 4 fokos folyóvíz a 7 fokos környezetben, vagy a fél liter melegített folyóvíz, akkor az utóbbi mellett döntesz és nem gondolsz arra, hogy otthon csak kinyitod a zuhanyt a fűtött fürdőszobádban és olyanra állítod a vizet, amilyenre akarod. Tényleg nem gondolsz erre. Akkor és ott más dolgok fontosak, agyban és lélekben átszellemülsz, a mostban vagy. Koncentrálsz. Mindig éppen arra, ami van. Nem itthon járnak a gondolataid, nem a holnapon gondolkozol, hanem a mostot oldod és éled. Azt eszed, ami van, akkor és ott alszol, ahol lehetőséged van rá, és olyan emberekkel vagy körülvéve, akiket nem te választottál. Minden más, mint itthon a megszokott kényelmes kis életedben, a komfortzónádban. 

Megmászni a Kilimandzsárót iszonyatos erőfeszítés. 7 réteg ruhában (és 3 nadrágban) lassított felvételként lépegetsz a sötét éjszakában (éjfélkor indulsz) és semmi mást nem látsz, mint a kis fejlámpákat, amik szentjánosbogarakként mozognak, sorban egyre feljebb. Ha szerencséd van, akkor nem fúj a szél és nem esik a hó. Nem tudsz annyi kesztyűt felvenni, hogy ne fagyjanak el az ujjaid végei. Zihálsz, még ha csak egy helyben is állsz, mert abban a magasságban már nem elég neked az oxigén. Jóformán haldokolsz, de nem adod fel. (Persze sokan vannak akik feladják, akár önszántukon kívül is.) De TE nem adod fel. Hideg van, nincs levegőd, vacogsz, lila a szád, halálosan fáradt vagy már induláskor is… de nem adod fel. Teszel valami emberfelettit, kilépsz a komfortzónádból, és olyan csodát látsz, ami leírhatatlan. Leírhatatlan, amit onnan fentről látsz. Soha életemben nem láttam még annyi csillagot, olyan harmóniát a messzi város éjszakai fényei és az égbolt között, elmondhatatlan, hogy milyen látvány az, amikor a gleccsermező mögött felkel a nap és rózsaszínes-narancsra festi a horizontot. Nincs ahhoz fogható, mint Afrika tetején állni. És ezt értelmezheted szimbolikusan is: kilépsz a komfortzónádból és olyannal találkozol, amiről álmodni sem mertél. Mered?

Megmásztam a Kilimandzsárót és nagyon sokat tanultam magamról. Például azt, hogy képes vagyok megmászni a Kilimandzsárót. Erős vagyok – elsősorban nem testben, hanem lélekben és agyban. Mostantól nincs kifogás dolgokra, nincs halasztgatás, nincs “de én ezt nem tudom megcsinálni”. Nincs. Megmásztam a Kilimandzsárót – bármire képes vagyok. Ez olyasmi, mint egy beavatás. Ez olyasmi, amit én egyedül csináltam meg. Senki nem csinálta és nem is csinálhatta volna meg helyettem. Olyan, mint a szülés. Ott sincs pardon. Lehet ott veled bárki, de csinálni akkor is neked kell. Egyedül, a saját erődből. Én csak egy nő vagyok, átlagember. De elhittem magamról és nem adtam fel. Ez a titok. Hidd el magadról és ne add fel! Képes vagy bármire. Te is.

A néhány nap alatt,a mit a trekking idején a Kilin töltöttem, volt időm magara figyelni és magamon elmélkedni. Rácsodálkozni magamra: arra, hogy nem zavar, hogy akár egy hétig is ugyanazt a ruhát kell hordani. Minden nap ugyanazt a cipőt. Hálózsákban aludni utcai ruhában. Smink és arckrém nélkül lenni. Összefogott hajjal napokig. Teljesen lecsupaszítva mindentől, ami a civilizáció sallangja. Inni a helyi kávét (a cappuccino pl: eléd tesznek egy pohár meleg tejet meg egy doboz instant Africafét), enni a helyi ételeket. Így szeretek utazni: belesimulva a közegbe, levetve az európai gúnyámat.

Szeretem az illatokat, a tisztaságot, friss ruhát, szeretek zuhanyozni, sminkelni, szeretem, ha kifogástalan a hajam. Szeretem a rendezettséget, a szép cipőket. A frissen őrölt kávét, habos süteményt, az haute cuisine-t. Az esztétika a szakmám, a hobbim, az életem. Gyakran ítélnek meg a külsőm alapján, de az idők folyamán ehhez hozzászoktam, sőt már-már el is hittem, hogy a külsőm határoz meg. De egy-egy utazás mindig megerősít abban, amit legbelül tudok, érzek: a külsőm, bár a részem, és hozzám tartozik, de nem én vagyok. Nem én vagyok, méghozzá onnan tudom, hogy én én maradtam a leharcolt külsőmmel is. Ugyanaz az ember voltam, ugyanúgy viszonyultam más emberekhez, ugyanannyian kedveltek és ugyanannyian nem, mint a civilizált közegben. Ugyanolyanok maradtak az érzéseim és gondolataim is. Nem aszerint változom, hogy milyen a külsőm. Nem a divat mondja meg, hogy ki vagyok. És ez jó. És pontosan ezért engedhetem meg magamnak, hogy használjam kedvem szerint. Mert csak használom, de nem ez határoz meg engem. Engem a szándékaim, érzéseim, viszonyulásaim, tetteim határoznak meg. A külsőm a legkevésbé. És téged? 

 

Megmásztam a Kilimandzsárót. Pszt… súgok valamit: addiktív! Pont, mint a cukor meg a kokain, hehe. És pont, mint a kilépés a komfortzónából. Az addiktív csak igazán!